250 év után még él az amerikai álom, de csak éppenhogy

Tizenhat évvel ezelőtt Abdi Nor Iftin szomáliai menekültként Kenya egyik legveszélyesebb nyomornegyedében élt, amikor megtudta, hogy megnyerte élete főnyereményét.

A 2013-ban csaknem nyolcmillió jelentkező volt, Abdi volt az egyik az 50 ezer szerencsés közül, aki amerikai vízumot kapott az úgynevezett sokszínűségi vízumprogram keretében, amelyet az amerikai kormány az 1990-es években indított.

Abdi régóta álmodott arról, hogy Amerikába költözik. Annyira megszállottja volt az országnak, hogy gyermekkori barátai „Abdi Amerikának" becézték, miután hollywoodi filmeket nézve megtanult angolul.

„Egész életemben szerelmes voltam Amerikába – a világ legjobb országába, az álmok földjébe, a lehetőségek hazájába" – mondta a BBC-nek 2014-ben.

Abdi, aki most 41 éves, még abban az évben meg is érkezett az Egyesült Államokba. Maine állam egyik kisvárosában telepedett le, szigeteléseket szerelő munkát kapott, és amerikai állampolgár lett. De reményei mostanra szembesültek a valósággal.

Idén elvesztette állását egy menekültek áttelepítésével foglalkozó szervezetnél, és ezzel együtt az egészségbiztosítását is.

Az Egyesült Államok 250. születésnapjának közeledtével Abdi sok más amerikaihoz hasonlóan bizonytalannak érzi országa jövőjét.

„Úgy érzem, hogy az amerikai álom él, de nincs túl jó állapotban" – mondta nekem.

Eközben Luke Mullen 24 éves kaliforniai színész arról beszélt, hogy költözni készül Kanadába, mert a világ összes helye közül éppen Hollywoodban kevés a filmes lehetőség

„A vagyon egyre inkább koncentrálódik ebben az országban, és ezzel párhuzamosan egyre fogyatkoznak a lehetőségek" – mondta.

Az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulója előtt készült felmérések sorra azt mutatták, hogy sok amerikai érzi úgy, hogy szertefoszlóban van az „amerikai álom" – annak ígérete, hogy bárki képes lehet sikeres jövőt építeni magának az Egyesült Államokban.

Az Associated Press–NORC egyik friss felmérése szerint a lakosság mindössze egyharmada hisz abban, hogy az amerikai álom még létezik.

Ez a hangulat számos más felmérésben visszaköszön. A Pew Research Center egyik tanulmánya szerint az amerikaiak többsége úgy véli, hogy az országuk már túl van a legjobb időszakán.

Amerika 250. születésnapja ráadásul mély politikai megosztottság időszakára esik.

Mit jelent tehát az, ha az álom – amelyet a filmeken, a zenén és a popkultúrán keresztül az egész világra exportáltak – elérhetetlennek tűnik?

„Nem pusztán autókról és magas bérekről szóló álom"

A függetlenségi háború utáni korai időszaktól jóval a 21. századig is emberek millióit csábította ebbe a reménnyel, optimizmussal és individualizmussal teli új országba az, amit később amerikai álomként kezdtek emlegetni.

A gyári munkások, a farmerek, az aranyásók és a határvidéki telepesek az Egyesült Államokba özönlöttek abban a hitben, hogy ott kialakíthatnak maguknak egy új identitást. Az „amerikai" identitást, amely nem kötődik az európai osztályrendszerhez.

A történészek rámutattak, hogy az álom soha nem foglalt magában mindenkit. Különösen nem az őslakos amerikaiakat, a rabszolgákat vagy akár a nőket. Ennek ellenére fennmaradt az amerikai álom eszméje.

Az amerikai álom fogalma az Egyesült Államok alapításáig nyúlik vissza, de maga a kifejezés csak később vált ismertté James Truslow Adams történész 1931-ben, a nagy gazdasági világválság idején megjelent „The Epic of America" (Amerika eposza) című könyvével.

Ebben Adams azt írta: „Ez nem pusztán autókról és magas bérekről szóló álom, hanem egy olyan társadalmi rend álma, amelyben minden férfi és nő képes lesz elérni azt a legmagasabb szintet, amelyre veleszületett képességei alapján alkalmas."

Az évtizedek során változott a szlogen jelentése. Napjainkban gyakran a vállalkozói szemlélettel, a társadalmi mobilitással és mindenekelőtt a gazdasági lehetőségekkel kapcsolják össze.

Megszakított amerikai álom

Az amerikai álom mindig is fontos vonzerő volt a bevándorlóknak. Mostanában azonban kevesebben érkeznek.

Donald Trump elnök egyik fő politikai céljává tette a bevándorlás visszaszorítását, miután kampányában a történelem legnagyobb tömeges kitoloncolási programját ígérte.

Második ciklusában nemcsak az illegális határátlépések számát csökkentette a déli határon, hanem egyes legális bejutási lehetőségeket is lezárt, köztük azt a sokszínűségi vízumprogramot, amelynek segítségével Abdi érkezett.

Ma azonban nemcsak az látszik, hogy kevesebb bevándorló érkezik az Egyesült Államokba, hanem az is, hogy rekordközeli lehet azok száma, akik elhagyják az országot.

Egy lehetséges magyarázat az, hogy sok, az Egyesült Államokban felnőtt amerikai úgy véli, az ország nem tartotta be a megállapodás rá eső részét, Vagyis azt, hogy ha valaki keményen dolgozik és betartja a szabályokat, az tisztességes, kényelmes élethez vezet.

Tavaly történelmi fordulatot jelentett, hogy több amerikai költözött Írországba, mint ahány ír az Egyesült Államokba.

Az amerikai kormány nem vezet nyilvántartást azokról az amerikaiakról, akik önként hagyják el az országot, így nincsenek hivatalos statisztikák, de sajtójelentések szerint nem csak Írországban figyelhető meg ez a tendencia.

Rekordszámú amerikai kér brit állampolgárságot, és a Wall Street Journal szerint növekszik azoknak az amerikaiaknak a száma is, akik az Európai Unió tagállamaiban telepednek le.

Miért költöznek el az emberek? Egyesek az Egyesült Államok jelenlegi politikai helyzetét nevezi meg okként, mások az egészségügyi költségeket és az általános életszínvonalat. A legtöbb esetben valószínűleg többféle ok is közrejátszik, amelyek közül néhány személyes jellegű.

Luke Mullen esetében az ok a munkalehetőség.

A színész, tinédzserként az Andi Mack Disney-sorozatban játszott, de mára egyre inkább az írói és produceri munkák felé fordult. Elmondása szerint manapság több lehetőséget kap filmprojektekre a kanadai Vancouverben, mint Dél-Kaliforniában.

Azt mondta: „Elképzelni se tudom, hogy milyen lehetett a 90-es években felnőni, amikor virágkorát élte a tévé és a romantikus vígjátékok, és rengeteg ilyen projekt készült. Azonban különösen mostanában azt látjuk, hogy teljes mértékben a költségcsökkentésre törekednek, ami miatt egyre nehezebb megvalósítani a projekteket, egyre kevesebb kockázatot vállalnak, és egyre kevesebb embert alkalmaznak."

Vágyak kontra valóság

A szociológusok és politológusok között az a konszenzus, hogy a pénzügyi siker egyre inkább az amerikai álom központi elemévé vált, azaz annak a hitnek, hogy gyermekeimnek vagy unokáimnak jobb életük lesz, mint nekem.

A statisztikák azt mutatják, hogy az elmúlt ötven évben meggyengült az a meggyőződés, miszerint minden nemzedék jobban fog élni az előzőnél.

Raj Chetty harvardi közgazdász kutatása szerint az 1940-ben születettek 90%-a többet keresett felnőttként, mint a szülei. Az 1980-as években született gyermekeknél ma már csak minden másodiknak van esélye arra, hogy gazdasági értelemben felülmúlja szüleit.

Ez a gazdasági jólét érzése az 1950-es években, a második világháború utáni fellendüléssel terjedt el, amit talán legjobban a fehér kerítéses családi házak elterjedése jelképez.

Szóval mikor kezdett el szertefoszlani az „álom"?

Mark Rank, a „Chasing the American Dream: Understanding What Shapes Our Fortunes" című (Az amerikai álom nyomában: mi határozza meg a sorsunkat) könyv társszerzője szerint az „álom" körülbelül 50 évvel ezelőtt, az 1970-es években kezdett hanyatlani, a globalizáció és a bérek stagnálása miatt.

A szakértők szerint az azt követő években a fokozódó társadalmi és gazdasági egyenlőtlenség tovább gyengítette az álmot, majd a 2008-ban jött az újabb fordulópont: a pénzügyi válság és annak utóhatásai, amelyek következtében egyre elérhetetlenebbé vált a saját lakás megszerzése és a munkahelyi biztonság.

Sok amerikai soha nem nyerte vissza korábbi gazdasági optimizmusát.

Ennek ellenére az amerikai bérek továbbra is magasabbak, mint az Egyesült Királyságban és Európa jelentős részén.

Ugyanakkor az amerikai álom soha nem kizárólag a pénzügyi sikerről szólt. Sokak számára a szabadság és az egyéni jogok álmát jelenti, amelyek az ország alapító dokumentumaiból erednek.

Számos fekete amerikai azonban régóta úgy érzi, hogy az álom csupán mítosz, amely az alapító atyák magasztos szavain alapul, és nincs összhangban a rabszolgaság és a szegregáció történelmi valóságával.

Martin Luther King Jr. már jóval azelőtt „skizofrén személyiségként" jellemezte Amerikát, hogy az amerikai álomban való országos kiábrándulás elkezdődött volna.

1960-ban Észak-Karolinában így fogalmazott:

„Valós értelemben Amerika lényegében egy álom – egy még be nem teljesült álom.

A rabszolgaság és a szegregáció különös paradoxon volt egy olyan nemzetben, amely arra az elvre épült, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett."

Az álom életben tartása

Bár sok felmérés pesszimista képet fest, egy, a The Times által idézett kutatás szerint a válaszadók 61%-a továbbra is hisz az amerikai álom eszméjében.

Gonzalo Schwarz, az Archbridge Institute elnöke és vezérigazgatója úgy véli, fontos az amerikai élet pozitívumaira összpontosítani.

Az Archbridge Intézet saját közvélemény-kutatása szerint a különböző demográfiai csoportok többsége egyetért abban, hogy az amerikai álom továbbra is él és virágzik.

„Ha kizárólag a negatív aspektusokra és azokra az emberekre koncentrálunk, akik szerint az álom elérhetetlen, akkor azzal kockáztatjuk, hogy az amerikai álom bukása önbeteljesítő jóslattá váljon" – érvelt Schwarz. „Lépjünk hátra, tekintsünk hosszabb távlatban a dolgokra, és merítsünk inspirációt abból, hogy az amerikai álmot újra az Amerika következő 250 évét megvilágító reménysugárrá tegyük" – mondta.

Mark Rank szociológus szerint bár az álom ma több feltételhez kötött, mint korábban, továbbra is létezik.

„Ha azt mondjuk, hogy már nem él, akkor Amerika identitásának egy alapvető elemét kérdőjelezzük meg" - magyarázta. „Úgy gondolom, vannak ezzel kapcsolatos kérdések, és bizonytalanság is övezi a dolgot." De ahogy ő látja – az amerikai optimizmus szellemében – ezek a kérdések lehetőséget kínálnak arra, hogy újragondolják: hogyan biztosíthatja az Egyesült Államok, hogy az álom mindenki számára elérhető maradjon a következő 250 évben is.

Maine-ben Abdi közben azt mesélte, hogy testvére, Hassan – aki a vízumkorlátozások miatt nem tudott az Egyesült Államokba költözni – nemrég Kanada állampolgára lett. „A testvérem szerint ott jobb az egészségügy" – mondta nevetve.

A csalódások ellenére Abdi úgy véli, ha mindent elölről kezdhetne, akkor is az Egyesült Államokat választaná.

„Azt hiszem, ő az első szerelmem."

Ezt a cikket újságíróink írták és lektorálták, a fordításhoz mesterséges intelligencia által támogatott eszközök segítségét használták, egy kísérleti projekt részeként.

Szerkesztette: Pálfi Rita